Habár belelátni az emberi lélek rejtelmeibe elsősorban rátermettség
kérdése, hiszen vannak dolgok, amiket nem lehet tanulni, azokra születni
kell. Mégis, ha adott a képesség, azt a szükséges ismeretekkel és
tapasztalattal úgyszólván a csillagokig lehet fejleszteni.
Jósnőink kitűnő adottságokkal, nagy tapasztalattal és kipróbált
eszközökkel rendelkeznek. Munkájukban a jóslás az első lépés a sorselemzés
során, amivel felmérik a jelen helyzetet, megkeresik a karmikus múltunkban
rejlő okokat (ld. Deepak Chopra). Ezek ismeretében
tudnak javaslatot tenni a megoldásra. A kívánt eredmény eléréséhez gyakran
egyetlen tanácsadás elég.
Makacs, nehezen kezelhető esetekben válik szükségessé a lélekápolás, ami
több-kevesebb ideig tartó folyamatos együttműködést igényel. Olyan okok
rejtőzhetnek a lélek mélyében, amiről még hordozójuknak sincs sejtelme sem.
A magyarázat felszínre hozása néha nem kevés apró lépésben, fokozatosan
lehetséges csak.
Ha már megszületett a vátoztatásra irányuló eltökélt szándék, megtettük
az első lépést. Elindulni a jobbítás felé soha nem késő.